Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vándorlegény. Vállas, magas ifjú volt, karján dagadtak az izmok. Mivel kenyerét favágóként kereste meg, ezért vállán hatalmas fejszét vitt. A szerszám még új lehetett, bukfencet vetett rajta a napfény, úgy csillogott.

Egy nap a vándor beért egy kis faluba. Elemózsiája már fogytán volt, így elindult körbe a faluban, hátha akad valahol neki való munka.

Nem kellett messzire mennie, a harmadik házban a egy bajszos ember éppen az ökröket fogta be a szekérbe.

- Adjon isten, gazda uram! - köszönt rá a legény.

- Magának is! - Köszönt vissza a gazda - Mi járatban erre? - kérdezte.

- Munkát keresek - mutatta a legény a fejszéjét - és vacsorát, szállást, ha akadna mellé az is.

- Munka éppen van - bólintott a bajszos - szükség van a fára, és elkél a segítség is. Pattanj fel a szekérre, és ha jól végzed a dolgod, estére akad majd vacsora is és szállás is.

Egymás kezébe csaptak, és a favágó felpattant a szekérre.

Hamar kiértek az erdőbe, és dolgozni kezdtek. Nem kellett a legényt noszogatni, csak úgy fröccsent a balta éle alól a forgács! Hamar kidőlt az első fatörzs, majd a második, harmadik... Gyorsabban dolgozott, mint bárki más a faluban, és még meg sem izzadt munka közben.

A szekér gyorsan megtelt, a gazda elégedetten nézett a halomra.

- Jól van, fiam! Tényleg nem kerülöd a munkát. Gyere, induljunk, vár már ránk a vacsora és a vetett ágy.

A gazda felült a szekérre, a legény pedig az ökröket kísérte, ösztökélte, hisz nehéz volt a rakomány.

Másnap reggel újra befogtak a szekérbe, és ismét az erdőbe indultak. A gazda megmutatta, melyik fákat kell ledönteni, majd a legény fürgén leugrott a kocsiról, és munkához látott.

Délután volt már, mire az ifjú előkerült a rengetegből. Dőlt róla a víz, el is fáradt, de büszkén mutatta, hogy kész van.

Harmadik nap is együtt indultak dolgozni. A fiú ismét meghallgatta, melyik fákat kell ledöntenie, majd ismét a fák közé lépett.

Késő délutánra a gazda végzett saját feladatával, és már csak a legényt várta. Messziről hallotta a sűrű fejszecsapkodást, nagy ritkán azt is hallotta, ahogy egy-egy szálfa kidől. Nyugodt ember lévén, nem sürgette a fiút, hanem tüzet rakott, egy nyársra tűzte a szalonnáját, és a földre heveredett.

Lassan sütögette a vacsoráját, és falatozott, míg a legény sötétedés után előkeveredett az erdőből. Patakokban folyt az izzadtság az arcán, ruhájából csavarni lehetett volna a vizet. Fejszéjét a földön húzta maga után, ahogy kitámolygott a fák közül. Lerogyott a tűz mellé.

- Elkészültem - mondta halkan.

A gazda csendben evett tovább, csak a szeme sarkából lesett néha a másikra. Majd pár perc után így szólt:

- Fiam! Tudom, hogy egész nap hajtottad magad, mégis csak lassan haladsz. Milyen gyakran élezted meg a fejszédet?

- Nem volt nekem arra időm, gazda uram! Egész nap dolgoznom kellett! - nézett rá a legény nagyra nyílt szemekkel.

A gazda a fejsze után nyúlt, és végighúzta a kezét rajta. A balta éle kicsorbult, tompára kopott a használattól.

- Fiam! Hiába dolgozol egész nap, hiába gyötröd magad, hiába fáradozol, ha a szerszámodat nem élezed meg! - a legényre nézett és a kezébe adta a fenőkövet. - Most pihenj, de holnap az első dolgod legyen, hogy megélesíted a baltád. És munka közben is legyen rá gondod! Éles fejszével gyorsabban haladhatsz, és még pihenhetsz is közben.